A túl korai kelés mellékzöngéje a rejtőzködő hiányosságok kimutatása: a korán kategória magában nem jelentene kivetnivaló igazságtalanságokat, de az együttes értelmezés már elfojtja az indulatoktól mentes közlés egyszerű szándékát. A megtörtént esetek a meg nem történt esetek kalapjából kerülnek elő, véletlenek jönnek össze a kész akarva jelzővel ellátott cselekedetek összefüggéstelen mozzanatiként, és végül egy félig megrágott szendvics két oldaláról másznak át a befalazott igazságtalanságok gyűjtőhelyére. Nem a reggel gondolata indítja el a zaklatottság monotonitását, nem a háttértartalom gyűlöletkeltő akaratossága mozgatja bele a marionett bábút a zord igazságtalanságba, de a merőben más téveszméje hihetetlen indulatok kifejthetetlen környezetével azonosítja a már-már megszokásig a maguk útján bolyongó késztetéseket. A kérdőre vonás jogosságát elvben egy felesleges mozzanatként értékelheti a szubjektív szemlélő, de minden esetet a maga szokásainak függvényében vizsgálva kétértelműen kijelenthető a konstans igazságok értelmetlenül szőtt hálójának torz alakja. A központi szerepkör az elfogadhatatlan képének bizonyításán alapszik, melyet a különféle elemző rétegek az önön aspektusukra fordított homorú tükrökbe szúrnak a maguk halmozta élvezeti gondolatokkal. Az elvi értelmezés fogékonyabb hívei sötét kerítéseket képzelnek maguk elé, amint a hétvégi összejövetelek után az alaktalan mértéktelenség végkifejletében látnak viszont a saját karakterük formálta hihetetlen érdektelenség és a megbecsült valóság koránt sem mintavételezésre alkalmas boltozati freskóján.
