Az életet arra használta fel, hogy a saját arculatának megfelelően igazítsa ki elgyűrődő ráncait. Ha feketét akart és csak fehéret adtak, akkor köztes megoldásként kikeverte magának a szürkét. Nem szeretett mindent, de érték arányosan semmit sem ítélt el a megismeréstől számított első öt percben. Életét az utazásoknak szentelte: minden reggel sárga villamos szekerén gurult be munkahelyének állomására. Nem volt kivételes egyéniség, szürke inget viselt és a kötelező összejövetelek listáján kivételek nélkül szerepelt neve és a mellette lévő rubrikában helyet foglaló karcolat. Előre köszönt ismerőseinek, de ki nem állhatta furcsa helyzetek kényszer hatása alatt formálódó dialógusait. Kevesen voltak azok, kiknek a szemében olvashatta a megbecsülés dekódolt üzenetét, ugyanis a legtöbben vagy nyílt ellenszenvvel viseltettek iránta vagy annyira rejtegették örömteli lappangásukat, hogy képtelen volt a sorok közötti apró betűs részeket saját célú felhasználásra kellőképpen felnagyítani. Történt egyszer, hogy nem történt semmi sem, ami megszokásból gyanúsan illett bele a szokatlannak vélt hétköznapi forgatagába. Ettől a naptól kezdve jobbsodrású cipőkötési technikáját balsodrásúvá alakította át, hiszen vélt vélekedése az apró dolgokban is eredményeket próbált meg kicsikarni az élet meghatározhatatlan területein. Egy hét alatt megemelték - múltbéli erőfeszítéseire hivatkozva - fizetését, hamarosan megismerkedett élete szerelmével és egy hónap sem telt el, üzenetet kapott egy hondurasi ügyvédtől, melynek tartalmi része egy leírhatatlan nagyságú ingatlan örökösödési eljárásáról szólt. Az élet helyenként követhetetlen.
