A sors kiszámíthatatlan. A pirítós is kiszámíthatatlan. Lehet, hogy a sors egy elvarázsolt pirítós formájában ölt alakzatot az áldatlanul korán érkező reggeleken, mely mindig ugyanarra a törött porcelántányérra váltja meg a helyjegyét és végeláthatatlanul könyörög az ízletes fekete korom darabkák után, melyek elborítják koránt sem elhanyagolható jelentőségű érdemleges íz világát s melyek könyörtelen valójukban kényszerítik ki belőlem a kapargatás próbát próbára halmozó vertikális mozzanatát. A pirítós nem lehet a sors, hiszen a sors kiszámíthatatlan, ellenben a pirítós elkészítésének fázisait az elcsépelhetetlen komikus történetek - melyekben egy alak a buszra vár, s az órájára tekintve megállapítja, hogy ebben a pillanatban sem fog megérkezni oda, ahova már egy órája meg kellett volna érkeznie, amikor hirtelen egy óriási sárkány löki meg hátulról, és sűrű elnézések közepette csomagolt török mogyoróval kínálja meg - sem képesek a konyha színpadára illeszteni úgy, hogy a megfelelő jelenetben és kosztümben találja magát. Talán ha megjavítanám az elektromos dobozt, akkor lenne esélyem elbeszélgetni gyermekkoráról, bizonyosan mesélne arról a búzatábláról, ahol gyermekként annyit játszadozott, és amelyhez rengeteg emléke kötődik. Holnap reggel említést teszek neki ebbéli töprengéseimről.
